A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya.
Németországból származik. Neve a “walzen” (forogni, keringeni) szóból ered.
Ha elÅ‘deire vagyunk kÃváncsiak, egészen a XII-XIII. századig kell visszapörgetnünk az idÅ‘t. Történészek a dreher-re vagy a landler-re vezetik vissza. A nép, táncmester nélkül táncolta egymást átkarolva. Másik nézet szerint a tánc eredete a langaus-ban keresendÅ‘, amelyben egy hosszú termet kellet a legkevesebb forgással végigtáncolni.
A XVIII. századig hatósági tilalom volt érvényben a Bécsi keringÅ‘ ellen. A büntetést azzal indokolták, hogy tilos a partnernÅ‘ körbeforgatása és megpörgetése. Ráadásul a régebbi táncokhoz képest igencsak közvetlen stÃlusú volt, a férfi egész karjával érintette a hölgy hátát.
A walzen szó, min táncforma, 1750 körül fordult elÅ‘ elÅ‘ször egy rögtönzött bécsi vÃgjátékban.
A bécsi keringő máig tartó népszerűsége 1815 után kezdődött, és ebben nagy szerepe volt a Straussz komponálta műveknek.
Az osztrák királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkovitsch, tette a táncot versenyképessé, viszont Paul Krebs teremtette meg 1951-ben az osztrák keringÅ‘tradÃció és az angol stÃlus összekapcsolódását, Ãgy vált egyenjogú standard tánccá.
A bécsi keringő karaktere a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő és forgó mozgásokban nyilvánul meg, amelyek simán gördülnek a parketten.
Jellemzői:
- Zenéje: gyorsan folyó, szárnyaló, lendületes
- Ãœteme: 3/4-es
- Jellegzetes hangszerei: a nagyon sok fúvós- és vonós hangszer
